| HÁZIREND
mely a 21. Sz. Általános Iskola és tagintézménye:
- Móra Ferenc Általános Iskola
tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok elõírásai alapján.
1. A Házirend célja és feladatai
A Házirend
- állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket,
- biztosítja az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai, közösségi életének megszervezését.
1.1. A Házirend hatálya
A Házirend elõírásai
- a két iskola tanulóira, tanulóinak szüleire, az itt tanító pedagógusokra és alkalmazottakra,- minden olyan esetre vonatkoznak, amikor a tanulóink az iskolában és annak közvetlen környezetében, illetve az iskola által szervezett programokon tartózkodnak.
1.2. A Házirend nyilvánossága
- A Házirend elõírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek meg kell ismernie.
- A Házirend megtekinthetõ, elolvasható:
§ az iskolák könyvtáraiban,
§ a hirdetõtáblákon,
§ az iskola honlapján (www.suli21-miskolc.net, www.altsuli21.cjb.hu).
- A Házirend egy példányát beiratkozáskor a tanulóknak és szüleiknek átadjuk.
2. Az iskola működési rendje, a tanulói kötelezettségek végrehajtásának módja
2.1. Az iskola munkarendje
1. A tanítás reggel 8.00 órakor kezdõdik. Az iskolába az elsõ tanítási óra elõtt 15 perccel kell beérkezned, hogy legyen idõd az órákra elõkészülnöd.6.30 és 7.30 között igénybe veheted a reggeli ügyeletet. 7.30 és 7.45 között a gyülekezés, sorakozás után felmehetsz a tantermek elõtti folyosóra, és becsengetésig azelõtt a tanterem elõtt kell tartózkodnod, ahol az órád lesz, kivéve, ha ügyeletet látsz el vagy tanáraiddal, tanítóddal másképp beszélted meg. Becsengetéskor tanároddal mehetsz be a termekbe. Az iskola épületét az utolsó foglalkozás befejezése elõtt csak az osztályfõnöködtõl kapott kilépõ engedéllyel hagyhatod el.
2. A tanítási órák 45 percesek, a szünetekben tízóraizhatsz, vásárolhatsz a büfében, a nagyszünetet – megfelelõ idõjárás esetén - az iskola udvarán kell eltöltened.
Csengetési rend
|
Óra
|
21. Sz. ÁltalánosIskola |
Móra Ferenc Általános Iskola |
| 1. |
8.00-8.45 |
8.00-8.45 |
| 2. |
9.00-9.45 |
9.00-9.45 |
| 3. |
9.55-10.40 |
9.55-10.40 |
| 4. |
11.00-11.45 |
10.55-11.40 |
| 5. |
11.55-12.40 |
11.50-12.35 |
| 6. |
12.45-13.30 |
12.45-13.30 |
| 7. |
13.45-14.30 |
13.45-14.30 |
| 8. |
|
14.35-15.20 |
3. Szüleitek a nyugodt és zavartalan tanítás biztosítása érdekében nem tartózkodhatnak az iskola helyiségeiben, csak az aula elõtti szélfogóban.
4. Ügyeljetek az osztálytermek rendjére! A szaktantermek rendjét szaktanáraid ismertetik a tanév elsõ tanítási óráján, amelyet a szaktanteremben kifüggesztve megtalálsz.
5. Az iskolai tornatermekben csak tanári felügyelettel tartózkodhatsz, kizárólag tornacipõben.
6. A termekben lévõ televíziókat, videólejátszókat, a számítógépterem gépeit csak tanári engedéllyel működtetheted.
7. Ha hetes vagy, a te feladatod, hogy:
§ sorakoztasd társaidat a tanterem elõtt,
§ ügyelj a rendre, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztesd,
§ jelentsd az igazgatóhelyettesnek, ha 5 perccel a becsengetés után sem érkezett meg a tanár az órára,
§ óra elején jelentsd a hiányzókat,
§ óra végén ellenõrizd a tanterem rendjét, tisztaságát, töröld le a táblát, gondoskodj krétáról, szellõztess, kapcsold le a villanyt!
8. Az udvaron csak felnõtt felügyelte mellett tartózkodhatsz délelõtt és délután egyaránt.
9. Az utolsó tanítási óra vagy foglalkozás után tanítód kísér a kijárathoz vagy a napközis termedig.
10. Az iskola épületében utolsó tanítási óra után csak akkor lehetsz bent, ha
§ napközis vagy,
§ az iskolában ebédelsz,
§ szakköri, tanfolyami, énekkari, sportköri foglalkozáson, diákönkormányzati megbeszélésen veszel részt,
§ a könyvtárban van dolgod,
§ iskolai szervezésű programon vagy annak elõkészítésében veszel részt,
§ tanítód, osztályfõnököd engedélyezte, hogy bent legyél.
11. A tanítási órák, iskolai foglakozások eredményességét fegyelmezett magatartásoddal segítsd! Az esélyegyenlõség értelmében az órákon, foglakozásokon társaidnak és tanáraidnak is joga, hogy nyugodt körülmények között tanulhassanak, dolgozhassanak, munkájukban te sem zavarhatod õket!
2.2. Napközi otthon, tanulószoba
1. A napközi otthonba és a tanulószobai foglalkozásra történõ felvétel a szüleid kérésére történik.
2. A napközi otthonba tanévenként elõre minden év májusában, illetve elsõ évfolyamon a beiratkozáskor jelentkezhetsz. indokolt esetben szüleid tanév közben is kérhetik napközi otthoni elhelyezésedet. A napközis foglalkozások 16.30-ig tartanak, ha neked rendszeresen vagy egy-egy alkalommal elõbb el kell menned, szüleid írásbeli nyilatkozatát kérjük. A délutáni ügyeleten bent maradhatsz 17.00 óráig.
A házi feladatot a napközi tanulási ideje alatt köteles vagy elkészíteni. Ha különóra vagy más elfoglaltság, hiányzás miatt ennek nem tudsz eleget tenni, otthon köteles vagy pótolni.A napközi térítési díjának befizetését lehetõség szerint az elõírt idõpontban teljesítsétek. Ha a megjelölt idõpontig nem rendezitek a térítést, étkezésed megszüntetjük.Betegség vagy más indokolt hiányzás esetén szüleid haladéktalanul jelentsék távolmaradásodat, ennek elõrelátható idõtartamát.Hiányzás után visszatérésedet 1 nappal elõtte jelentsd be, csak akkor tudunk számodra ebédet biztosítani.Nyári szünetben napközis táborba jelentkezhetsz.
3. A tanulószobai foglakozásokra – amennyiben a tanév során indítunk - a tanév elején lehet jelentkezni, de indokolt esetben a felvétel tanév közben is lehetséges.A tanulószobai foglalkozás 13.45 órakor kezdõdik és 16.00 óráig tart.A napközis vagy tanulószobai foglalkozásról csak szüleid személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhatsz el. Kérjük, szüleid ezekben az esetekben vegyék figyelembe, hogy a tanulási idõ 14.00-15.30-ig tart.A házi feladatot a napközi tanulási ideje alatt köteles vagy elkészíteni. Ha különóra vagy más elfoglaltság, hiányzás miatt ennek nem tudsz eleget tenni, otthon köteles vagy pótolni.
4. Az iskolai szervezett étkezések és az ebédlõ használatának rendje:
§ ha napközis vagy, a csoportoddal együtt ebédelhetsz,
§ ha nem vagy napközis, az ebédelõben tartózkodó nevelõk felügyelnek rád,
§ táskádat, kabátodat az ebédlõ elõtti kijelölt helyen rakhatod le, ügyelve azok épségére,
§ az étkezés igénybevétele az ebédeltetõ nevelõnél való jelentkezéssel történik,
§ az ebédlõben csak akkor tartózkodj, ha ott étkezel,
§ étkezz kulturáltan, hangoskodással ne zavard társaidat!
5. Az iskolai rendezvényeken mindig alkalomhoz illõ öltözetben jelenj meg! Az iskolai ünnepségeken fehér ing vagy blúz, sötét nadrág vagy szoknya, alkalomhoz illõ cipõ viselése szükséges.
6. A diákönkormányzat rendezvényeit csak iskolánk tanulói és közvetlen hozzátartozói látogathatják, illetve azok a hat- és nyolcosztályos gimnáziumi tanulók, akiknek egykori osztályközösségei jelenleg iskolánk tanulói.
2.3. Hiányzás, késés, igazolások
1. A tanév hosszát, az évközi szüneteket jogszabály határozza meg és az iskola munkaterve egészíti ki.
2. Az iskolai foglalkozásokról való távolmaradásodat legkésõbb két tanítási napon belül igazolnod kell:
§ tanévenként három napot szüleid igazolhatnak (ez alól mentesítést - indokolt esetben - az iskola igazgatója adhat),
§ a három napon túli mulasztás esetén - orvosi vagy egyéb hivatalos igazolással - igazolnod kell hiányzásod, ezt osztályfõnöködnek kell bemutatnod akkor, amikor már jössz iskolába.
§ Tartós hiányzásodat szüleidnek, a hiányzás kezdetén, telefonon vagy személyesen jelezniük kell osztályfõnököd felé.Hiányzásaid igazolatlannak minõsülnek, ha nem igazolod három napon belül.
3. Szüleid elõzetes engedélykérése nélkül csak indokolt esetben maradhatsz távol az iskolától. Az ilyen esetben – betegség, váratlan családi esemény, stb. – szüleid kötlesek értesíteni az intézményt távolmaradásod okáról. Ha egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztásod meghaladja a 250 tanítási órát, egy adott tantárgyból a tanítási órák 30%-át, és emiatt a teljesítményed tanítási év közvben nem volt érdemjeggyel értékelhetõ, a tanítási év végén nem vagy osztályozható, de a nevelõtestület engedélyezheti, hogy osztályozóvizsgát tégy. (11/1994. MKM rendelet)
4. A tanítási órákra mindig pontosan érkezz! Ha az óra megkezdése után érkezel, az késésnek számít. Három késés után osztályfõnöki figyelmeztetésben részesülsz, melyrõl a szüleidet is tájékoztatjuk.
5. Az iskola a szüleiddel írásban a tájékoztató füzeten vagy az ellenõrzõn keresztül tart kapcsolatot. Ezért ezeket mindennap magaddal kell hoznod, az oda beírt bejegyzéseket szüleidnek, tanáraidnak haladéktalanul be kell mutatnod, alá kell íratnod. Ha nincs ellenõrzõd, s ez többször elõfordul, osztályfõnöki figyelmeztetést kapsz. Ha elveszíted, új ellenõrzõt térítés ellenében kaphatsz.
2.4. A tanulók egészségének, testi épségének megõrzése érdekében szükséges elõírások
1. Ha bármilyen rendkívüli eseményt észlelsz, például baleset történik, rosszul érzed magad, megsérülsz, haladéktalanul szólnod kell a leggyorsabban elérhetõ pedagógusnak.
2. A tanév elsõ tanítási napján és a tanulmányi kirándulások elõtt osztályfõnököd tájékoztat azokról a közlekedési, baleset- és tűzvédelmi szabályokról, melyeket saját és társaid testi épségének védelmében köteles vagy megtartani. Ezek közül a legfontosabbak:
§ Az épületben úgy viselkedj, és közlekedj, hogy ne veszélyeztesd se magad, se társaid testi épségét. A lépcsõkön mindig a jobb oldalon menj, hogy az ellenkezõ irányból jövõknek is legyen helyük.
§ Tűzveszélyes, tüzet okozó anyagot (gyufa, petárda, öngyújtó, stb.) az iskolába hoznod, illetve az iskola által szervezett programokra elvinned tilos!
§ Sérülést okozó, veszélyes tárgyakat az iskolába hoznod, illetve az iskolán kívüli programokra elvinned tilos!
§ Az udvaron kavicsot, köveket dobálnod, az épület ablakain bármilyen tárgyat kidobnod tilos!§ Télen egymást és az utcán közlekedõ járműveket, gyalogosokat hógolyóval megdobálnod tilos!
§ A kézilabda kapun, kosárlabda palánkon függeszkedni tilos!
Sajátos baleset- és tűzvédelmi szabályok vonatkoznak testnevelés-, technika-, fizika-, informatika órákra és a könyvtárra. Az erre vonatkozó elõírásokat, melyek jelen Házirendben nincsenek szabályozva, az elsõ tanítási órán szaktanáraid ismertetik veled, s ez alapján betartásuk kötelezõ, ezeket a szabályokat a tantermekben megtaláljátok.
3. Az iskola területén, valamint az iskola által szervezett iskolán kívüli programokon alkoholt, drogot fogyasztanod, árusítanod, cigarettáznod tilos! A szabály ellen vétõk igazgatói büntetési fokozatban részesülnek.
4. Az iskolán kívüli programokon a csoportot csak a felügyelõ pedagógus engedélyével hagyhatod el.
5. Saját és társaid egészségének védelme érdekében a tisztasági csomag használata mindenkinek ajánlott.
6. Közvetlen környezeted tisztaságának megóvása és egészséged védelme érdekében a váltócipõ használata kötelezõ!
2.5. A tanulók értékeinek biztonságos megõrzése, az épület berendezési tárgyainak, felszereléseinek védelme érdekében szükséges rendelkezések
1. Ha kárt okozol, szüleidnek a Közoktatási Törvény 77. §-a szerint kártérítést kell fizetniük.
2. Személyes holmidra te tudsz a legjobban vigyázni.
§ A szekrényt, ahol kabátodat, váltó ruhádat, cipõdet tartod, zárd be!
§ Ha a tantermet elhagyjátok, az osztálytermet zárjátok be!
§ Testnevelés óra, sportfoglalkozások ideje alatt ügyeljetek az öltözõk zárására! Értéket (pénzt, karórát, ékszert, játékot, mobiltelefont, stb.) az öltõzõben ne hagyjatok, adjátok azt át megõrzésre tanárotoknak!
§ A tanításhoz nem szükséges dolgokat ne hozz magaddal! Ha ez mégis elõfordul, vigyázz rájuk, mert az iskola ezekért felelõsséget nem tud vállalni.
3. Az órákon és a szünetekben elektronikus hang- és képhordozóidat, a mobiltelefonodat nem használhatod. E szabály ellen vétõk:- elsõ alkalommal a tanítási nap végén kapják vissza,- további esetekben azonban az iskola csak szüleidnek adja át a készüléket.
4. Ügyelj az épület, tantermed tisztaságára, a hulladékot a hulladékgyűjtõbe tedd! Padodban, polcodon, szekrényedben magad tarts rendet tanítód, osztályfõnököd útmutatója szerint.
ü Az iskola életét, mindennapjait úgy szervezzük meg, hogy annak során a Közoktatási Törvény 10. és 11. §-ában meghatározott jogaid érvényesüljenek. (Lásd a mellékletben.)
ü Az általános együttélési szabályokat neked is kötelességed megtartanod. Többek között nem önbíráskodhatsz, tisztelned kell tanáraid és társaid emberi méltóságát.Kötelességed, hogy: - Részt vegyél a kötelezõ és választott foglalkozásokon, ha beiratkozol szakkörre, tömegsportra, sportfoglalkozásra, stb., ezekre év végéig járnod kell.- Rendszeres munkával (tanulással), fegyelmezett magatartásoddal, képességeidnek megfelelõen eleget tegyél tanulmányi kötelezettségeidnek. Tanulj! Készülj a tanórákra, legyen mindig kész a házi feladatod!
ü A törvény Házirendben említett elõírásait a hirdetõtáblán olvashatod el.
3. A tanulók jutalmazásának, a fegyelmezõ intézkedéseknek formái és alkalmazásának elvei
3.1. A tanulók jutalmazása
1. Iskolánkban a helyes közösségi összefogásért, a kiváló eredménnyel végzett munkáért (egyéni vagy közösségi) a példamutató helytállásért a tanulói közösségek (osztály, napközi, csoport, szakkör) dicséretben, illetve jutalomban részesülhetnek. Amennyiben példamutató magatartást tanúsítasz, vagy képességeidhez mérten folyamatosan jó tanulmányi eredményt érsz el, vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végzel, vagy bármely más módon hozzájárulsz az iskola hírnevének megõrzéséhez és öregbítéséhez, az iskola jutalomban részesíthet.
2. Az iskolai jutalmazás formáiJ Dicséret (osztályfõnöki, szaktanári, csoportvezetõi)
¨ szóbeli ¨ írásbeliJ Igazgatói dicséret
¨ szóbeli¨ írásbeliJ Nevelõtestületi dicséret
¨ írásbeli a dicséretet írásba foglaljuk, és szüleid tudomására hozzuk. Ha nyolc éven át kitűnõ tanulmányi eredményt érsz el, oklevelet és könyvjutalmat kapsz, melyet a ballagási ünnepélyen vehetsz át.
3.2. Fegyelmezõ intézkedések
1. Amennyiben kötelességeidnek nem teszel eleget, az iskolai házirendet megsérted, igazolatlanul mulasztasz, fegyelmezõ intézkedésben részesülhetsz.Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytõl indokolt esetben lehet eltérni.
2. Az iskolai büntetések fokozatai
¨ ügyeletes nevelõi figyelmeztetés
¨ szaktanári figyelmeztetés
¨ osztályfõnöki figyelmeztetés
¨ osztályfõnöki intõ
¨ osztályfõnöki megrovás
¨ igazgatói figyelmeztetés
¨ igazgatói intõ
¨ igazgatói megrovás
¨ nevelõtestületi figyelmeztetés
¨ nevelõtestületi intés
¨ nevelõtestületi megrovás A büntetési fokozatok betartásától el lehet tekinteni, ha súlyos kötelességszegést követsz el. Súlyos kötelességszegésnek minõsül:
s az agresszió, a másik tanuló megverése, bántalmazása, megfenyegetése,
s az egészségre ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása, árusítása,
s a szándékos károkozás,
s az iskola nevelõi, alkalmazottai és iskolatársaid emberi méltóságának megsértése, ezen túl mindazon cselekmények, melyek a büntetõ törvénykönyv alapján bűncselekménynek minõsülnek.Fegyelmi büntetés és súlyos kötelességszegés esetén ellened a magasabb jogszabályokban elõírtak szerint fegyelmi eljárás indítható. Errõl az iskola igazgatója vagy a nevelõtestület dönt.A büntetést írásba foglaljuk, és szüleid tudomására hozzuk.
4. A tanulói jogok gyakorlásának módja
4.1. Jogod van arra, hogy
1. ha jogaid gyakorlásában sérelem ér, vitás ügyekben, problémás esetekben segítségre van szükséged, fordulj a DÖK vezetõjéhez, osztályfõnöködhöz, az iskola igazgatóságához. Írásban panaszt tehetsz az iskola igazgatójánál és erre 30 napon belül érdemi választ kapsz;
2. az iskola életével kapcsolatos bármely kérdésben véleményt nyilváníthatsz, javaslatot tehetsz;- osztályfõnöki órán,- az osztály képviselõjén keresztül a DÖK vezetõség gyűlésein;
3. megismerd az Iskola Pedagógiai Programját (PP), az Intézményi Minõségbiztosítási Program (IMIP) és a helyi tanterv követelményeit;
4. tanulmányi munkádban a tanítási órán kívül is segítséget kapj (korrepetálás, szakkör, elõkészítõ foglalkozás, sportfoglalkozás, stb.), ha legalább hét tanuló jelentkezik és ehhez az iskola a szükséges feltételeket biztosítani tudja. Az iskola a szakkörért, tanfolyamért térítési díjat is kérhet az önkormányzati rendeletnek megfelelõen. Ezekrõl a tanév elején osztályfõnököd tájékoztat;
5. részt vegyél- tanórán kívüli foglalkozáson,- pályázatokon,- versenyeken, vetélkedõkön, bemutatókon,- kirándulásokon, erdei iskolákban,- múzeumi, kiállítási, könyvtári, művelõdési elõadásokon.Az ezeken való részvételed lehet jutalom, ekkor a felmerülõ költséget az iskola fizeti, ha a részvételed önkéntes, a felmerülõ költségeket a szüleidnek kell fedezni. Ezekrõl a lehetõségekrõl mindig tájékoztatást kapsz tanáraidtól;
6. tanulmányaidat, személyedet érintõ kérdésekrõl tájékoztatást kapj bármikor osztályfõnöködtõl, tanáraidtól;
7. részt vegyél az iskolában folyó hitoktatásban. A különbözõ felekezetek által tartott hittanórák idõpontját, helyszínét a hirdetõ táblán találod;
8. családod anyagi helyzetétõl függõen ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésben és tankönyvellátásban részesülj. Ezeknek feltételeirõl, szabályairól és az igénylés rendjérõl tájékoztatást kapsz és szüleidet minden esetben írásban is értesítjük;
9. igénybe vedd az iskolaorvosi ellátást, melyet az iskola megszervez és biztosít számodra. A szűrõvizsgálatokon való részvételed kötelezõ (fogászat, oltások, kötelezõ és szűrõvizsgálatok);1
0. szüleid kérésére igénybe vedd az általános iskolai napközit, tanulószobát, reggeli és délutáni ügyeletet;
11. adataidat az iskola biztonságos körülmények között kezelje, tárolja;
12. elõzetes egyeztetés után (vagy az iskola igazgatójának engedélye alapján) társaiddal vagy egyénileg használd az iskola létesítményeit, helyiségeit, felszerelését.
5. Az osztályközösségekkel, diákönkormányzattal kapcsolatos rendelkezések
5.1. Az osztályközösségek
v Az egy osztályba járó tanulók osztályközösséget alkotnak.
v Az osztály tanulói maguk közül – az osztály képviseletére, a közösségi munka szervezésére – két fõ képviselõt választanak a diákönkormányzat vezetõségébe. Jogod van, hogy választó és választható legyél.
5.2. Diákönkormányzat
s A tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidõs tevékenységének segítésére diákönkormányzat működik. Iskolánkban a gyermeki jogok érvényesülésének biztosa a DÖK-öt segítõ felnõtt, az iskola igazgatója által megbízott nevelõ(k).
s Az iskola a DÖK működéséhez anyagi támogatást nyújt, a programok megszervezéséhez rendelkezésre bocsátja az iskola helyiségeit, eszközeit a megbeszélésekhez, rendezvényekhez, stb.
s Az iskolai DÖK képviseletét az iskolai DÖK-öt segítõ nevelõ látja el.
s A DÖK-öt megilletõ javaslattételi, véleményezési és egyetértési jog gyakorlása elõtt a DÖK-öt segítõ nevelõ(k)nek ki kell kérnie az iskola DÖK vezetõségének véleményét.
s Tanévenként legalább egy alkalommal iskolai DÖK közgy?lést kell összehívni. Az iskola diákközgyűlésen jogod van részt venni.
s A DÖK képviselõinek joguk van a tanév egy tanítás nélküli munkanapjának programjáról dönteni.
5.3. A tanulók nagyobb csoportja
Ø A SZSZ a tanulók nagyobb csoportját érintõ kérdésekben [KT 59.§ (5)]. az iskola igazgatójától tájékoztatást kérhet.
Ø A tanulók nagyobb csoportján értjük:
- a tagozatra járó gyerekek csoportját,
- az egy évfolyamra járó tanulókat,
- a sajátos nevelési igényű tanulók osztályközösségeit.
Ez a Házirend 2008. szeptember 1-jén az iskola fenntartójának jóváhagyásával lép hatályba. A Házirendben foglaltakkal az SZSZ és az iskolai DÖK egyetértett. Miskolc, 2008. augusztus 31.
Budáné Tóth Gabriella
igazgató |